
Kedvezményezett: Sajóbábony Város Önkormányzata
Projekt címe: Közösségi szerepvállalás erősítése Sajóbábonyban és a Pitypalatty-völgyben
Támogatás összege: 25 millió forint
Támogatás intenzitása: 100%
A projekt fizikai zárása: 2021.09.13.
Projekt azonosítószáma: TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00022
PROJEKT BEMUTATÁSA
A Sajóbábony és a Pitypalatty-völgy négy településének – Parasznya, Radostyán, Sajólászlófalva, Varbó – összefogásával megvalósuló projekt célja a helyi közösségek fejlesztése, mely elsősorban a települések közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését, a közösségi szerepvállalás erősödését jelenti. Bár az érintett települések a Miskolci járásban, Miskolchoz közel helyezkednek el, a megyeszékhely elszívó hatása, a megyére, mint térségre jellemző kedvezőtlen demográfiai és gazdasági folyamatok a projektben érintett településeken is éreztetik hatásukat.
Jellemző a népesség, ezen belül a fiatalok számának csökkenése, a szegregált csoportok jelenléte. A projekt legfontosabb céljai a pályázati felhívással összhangban: a helyi identitást erősítő közösségfejlesztési folyamatok, továbbá a szabadidős, bűnmegelőzési, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági programok megvalósítása. Cél a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása, a fiatalok helyben tartása, a helyi közösségek erősítése, kiemelt célcsoportként kezelve a 10-18 éves korosztályt, valamint a projektbe bevont lakosok személyes kompetenciáinak javítása a foglalkoztathatóság érdekében.
A pályázat keretén belül az alábbi tevékenységek valósulnak meg:
- a projekt működését és a programok megvalósítását lehetővé tevő eszközök beszerzése
kulturális szakemberek részére szervezett képzések megvalósítása - helyi cselekvési terv elkészítéséhez közösségi interjúk, közösségi felmérés, közösségi beszélgetések szervezése, lebonyolítása
- közösségi rendezvények szervezése
- a helyi közösségekben való szerepvállalásra felkészítő programok (közösségi munka,
közösségfejlesztés, önkéntesség népszerűsítése) megvalósítása - szakmai megvalósítást segítő szakemberek (közösségfejlesztők) alkalmazása
- közlekedésbiztonsági programok, mely különös hangsúlyt helyez a kerékpáros
közlekedésre - bűnmegelőzést és közbiztonság javítását segítő programok lebonyolítása
- a település vezetőinek közös részvételével megvalósuló belföldi és külföldi (Európai Unión belüli) tanulmányutak megvalósítása
- részvételi fórumok elindítása, működtetése.
A projekt megvalósításával erősödik a települések helyi megtartó képessége, ezáltal a teljes projekt hozzájárul a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, a társadalmi felzárkózás elősegítéséhez, az egyéni és közösségi cselekvőképesség fejlesztéséhez.
A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap
Társfinanszírozásával, a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül valósul meg